2. Rész (18+)

Sziaaasztok! Igen, máris hoztam az új részt! Felhívnám figyelmeteket, hogy szerepel benne 18+ rész, ennek tudatában olvassátok! Remélem, elnyeri tetszéseteket!
Van viszont egy rossz hírem is. Jövőhéten nem leszek itthon, úgyhogy akkor nem tudok hozni részt. :( De majd ez kárpotol titeket! Jó olvasást!
Harry:
A forró víz nyugtatólag hatott fájó izmaimra. Engedtem, hogy a hajamra is ráfolyon. Ideje lenne egy kicsit levágni. Kezdek úgy kinézni, mint egy hippi. Erre a hülye gondolatomra elmosolyodtam. Találtam sampont, így meg is tudtam mosni göndör fürtjeimet. Körülbelül 20 percig állhattam a víz alatt, mire rávettem magam, hogy kikászálodjak alóla. Kint várt rám egy összehajtogatott törölköző. Elmosolyodtam a figyelmességen, törülközés után ruhákat keresgéltem a táskámban. Keletlenül vettem észre, hogy nincs egy polóm se a tegnapin kívül. Hogy lehettem ekkora hülye, hogy nem hoztam magammal? Minden mást hoztam csak azt nem... Csak én lehetek ilyen szerencsétlen!-szidtam magam gondolatban. Felkapva egy fekete szűk nadrágot belenéztem a tükörbe. Sötét karikák húzodtak a szemem alatt, egy hetes borosta fedte arcomat. Vettem egy mély levegőt, majd kisétáltam a hálószobába, onnan pedig le a lépcsőn, mert finom illatok szállingóztak felfelé.
-Hmm...jó az illata!-dicsértem meg, amint megláttam lent a konyhában nekem háttal, a pultnál dolgozó Niell-t.
-Ó, szia!-nézett hátra a válla felett.-Öhm...ennyire meleg van?-utalt mosolyogva hiányos öltözetemre.
-Ja, nem... Csak olyan idióta voltam, hogy elfelejtettem hozni magammal felsőket-húztam kínos félmosolyra számat, miközben a tarkómat vakargattam.
-Akkor adok egyet mindjárt-nézett rám melegen, majd visszatért elöző tevékenykedéséhez.-Amúgy palacsintát csináltam Niell módra-fordult meg kezében két tányérral, amiket letett az asztalra. Négy palacsinta volt mindkettőn összetekerve.-Niall-nek szoktam így csinálni, nagyon szereti, remélem neked is ízlik majd-indult el a lépcső felé.-Hozok egy polót-szaladt fel, én pedig addig körülnéztem a földszinten is. A konyha egybe volt a nappalival, csak egy pult választotta el egymástól a két helyiséget. A falon volt egy-két kép Niell-ről és Niall-ról, valamint egy negyven körüli őszülő férfiról és egy kedves tekintetű nőről.
-Itt is van-esett rá valami a hátamra, és miután leszedtem rájöttem, hogy az ígért ruhadarab az.
-Kösz-nevettem fel, mire ő huncut tekintettel nézett rám. Goyrsan felkaptam az egyszerű, fehér ujjatlan, melynek kellemes férfi illata volt.
-Áfonya lekvár van benne, citromlé és cukor-ismertette az étel tartalmát, mikor már mindketten az asztalnál ültünk.
-Aha...Niall fura dolgokat szeret?-emeltem fel a fél szemöldököm. Niell erre elnevette magát. Vicces nevetése volt. Muszáj volt kuncognom rajta.
-Niall imádja a hasát, és bármit össze tud enni. Ha azt hallom tőle, hogy nem éhes akkor biztos baja van. Olyan sosincs, hogy Nialler ne kívánná az ételt-mosolyodott el, emlékeket felelevenítve.
-Na, így már mindjárt könnyebb. Te, Niell, ő, Nialler-mondtam, majd beleharaptam az elémrakott kajába. Meg kell hagyni, tényleg nem rossz.
-Igen, engem meg Ni-nek szoktak becézni, hívj minket, ahogy jól esik-lesett rám palacsintája fölül. Bólintottam. A késői ebéd végéig nem szóltunk többet.
-Mit kezdesz ezek után?-tette fel azt a kérdést, mosogatás közben, ami engem is nagyon elgondolkodtatott már, de eddig nem jutottam semmire.
-Nem tudom...-fordítottam el a fejem, miközben törölgettem az edényeket.
-Majd kitalálunk valamit, jó?-nézett fel a kezeiről rám, és biztatóan elmosolyodott kivillantva hófehér fogsorát. Megnyugtatott. Visszamosolyogtam, majd egy gondolattól vezérelve fogtam egy poharat, melyet megtöltöttem vízzel és hirtelen felindulásból rálögyintettem.
-Héé, ezért még kapsz!-vigyorodott el, kisöpörte vizes tincseit szeméből és kezeit a csap alá tartva lefröcskölt. Magam elé téve a karom próbáltam védeni magam. Röhögve menekültem a nappaliba.
-Ááá!-hallatott csata kiáltást, majd felém rohant. Elkezdtünk birkózni. Úgy éreztem, mintha már vagy 10 éve ismernénk egymást. És egyáltalán nem volt fura, inkább felemelő érzés volt végre egy barátra lelni. Egyszercsak megéreztem a puha szőnyeget a hátam alatt. Niell rámvetette magát és folytattuk játékos harcunkat. Nevetve püföltük egymást párnákkal, amik nem tudom hogy kerültek a kezünkbe.
-Most meg vagy!-fogta meg a csuklóimat és a fejem felé emelte, majd a padlóra szorította. Lihegve ült a combjaimon diadalittas mosollyal az arcán. Gyönyörű. Ez volt az első dolog, ami eszembe jutott róla. Kicsit meggörnyedt a fáradtságtól, így arcaink között alig volt 10 cm. A szívem szaporábban kezdett verni. Hirtelen megéreztem egy meleg tenyeret a tincseim között.
-Tegnap óta csodálom ezeket a göndör fürtöket!-nézett a szemembe. Összekapcsolódott a tekintetünk és megszűnt minden. Megállt az idő, csak ő és én voltam. Lenéztem telt ajkaira, és abban a pillanatban semmit sem akartam jobban, csak hogy érezhessem őket a sajátjaimon. Nem gondolkodtam, az agyam már rég kikapcsolt. Felnéztem kérdőn újra az igéző kék szemekbe, melyekben egy kis vágyat véltem felfedezni. Ezt egy igennek vettem, és közelebb hajoltam, de az utolsó millimétereket Niell tette meg. Amint megéreztem számon az övét végleg elvesztettem a kontrolt. Beletúrtam barna, nedves tincseibe, miközben nyelvemmel bejutásért könyörögtem, amit rögtön meg is kaptam. Kezek simogatását éreztem polóm alatt a hasfalamon. Felsóhajtottam. Szép lassan végigsimítottam az oldalán a felsője szegélyéig. Szánk még mindig csókban forrt össze. Lehúztam róla az anyagot, utána újra megtaláltuk egymás nyelveit. Megharaptam játékosan az alsó ajkát, mire jólesően felsóhajtott. A hátán táncoltak az izmok a kezeim alatt. Azt vettem észre, hogy már rajtam sincs felső, és Ni a nadrágom gombjával ügyetlenkedik. Odanyúltam segíteni és együtt húztuk le rólam a nadrágot. Miután elhajította valamelyik sarokba a fekete anyagot, visszamászott rám és megcsókolt. Belenyögtem a csókba, mikor megéreztem csípője mozgását, ami miatt összedörzsölődött merevedésünk. Végigkarcoltam körmömmel mellkasát elérve v-vonalát, melyet megcsíptem, mire belemorgott csókunkba. Nyelveink táncot jártak, és harcoltak a dominanciáért, melyet egyikünk sem nyert meg. Ujjaimmal kitappintottam nadrágja szegélyét, és kipattintottam gombját és elkezdtem lefelé húzni, amibe ő is besegített. Amikor már csak egy szál boxerben csókolóztunk, hirtelen Niell felállt, és engem is felránott, majd a kanapéra lökött, míg ő rámfeküdt. Elkezdte masszírozni a farkam alsón keresztül, mire az megrándult. Megkereste a boxerem szélét és lehúzva azt megérintette a makkom. Élesen szívtam be a levegőt, melyet remegve fújtam ki. Épphogy csak hozzáért hímtagomhoz, amitől az őrületbe kergetett. Egyszercsak rászorított a férfiasságomra. Hangosat nyögtem tettére, ezért felém hajolt, hogy csókokkal csitítgasson, míg keze dolgozott rajtam. Egyre gyorsabb tempóban verte, én pedig egyre nagyobbakat nyögtem, hőrögtem a szájába. Karjaimat eddig a nyaka köré fontam, de most levezettem kézfejem csípőjéig, ahol megtaláltam az utolsó anyagot, ami akadályozta. Lerántottam róla, majd ujjaim büszkességét megtalálva rákulcsoltam őket és mozgatni kezdtem csuklómat. Felnyögött, és a fejével a nyakamhoz közelített, hogy rátapadjon duzzadt, vörös ajkaival, és szívni kezdje. Hátam ívbe feszült a több felől érkező ingerlés miatt. Már közeledtem az orgazmus felé, de a kezem alatt érezve kidagadt ereit farkán, megállapítottam, hogy neki sem kell sok. Izzadt nyakamon kereste a gyenge pontom, amit meg is talált az állkapcsom alatt. Kegyetlenül szívta véresre a bőrt, majd körbenyalta. Az ajkai nyitva voltak a nyögésektől, melyek az egyre közelebb érő extázistól folytonossá váltak. Gyönyörű látványt nyújtott homlokára tapadó tincsei, fennakadt szemei, gyorsan emelkedő és süllyedő, kidolgozott mellkasa. Merengésemből egy fájdalmas érzés szakított ki, melyet az ujja okozott fenekemben. Felszisszentem a kellemetlen érzésre, mkior elkezdte ki-be húzogtani. Másik kezével még nagyobb tempóra kapcsolt, éreztem már csak másodpercek kérdése mikor durranok el.
-Ahh...Hazza-becézett amikor használatlan karomat heréihez vezettem, melyre rámarkoltam ujjaimmal és elkezdtem masszírozni, miközben férfiasságán lévő végtagom nem hagyta abba a munkálatokat. Csatlakoztatott még egy ujját az elsőhöz, az ismeretlen érzéstől olyan hangot adtam ki, aminek létezéséről eddig nem is tudtam. Rászorított farkamra, mire apró darabokra hullott bennem minden. Hatalmasat nyögve koppant a fejem a karfán, amint elért a gyönyör. Niell-nek valószínűleg a látvány volt az végső löket, mert hörögve lövelte alkaromra és hasamra örömnedvét. Utolsó erőfeszítésével mellém dőlt a tágas kanapén. Próbáltam normalizálni egyenletlen légzésemet. Meleg tenyeret éreztem hasamon, ahogy simogatással kente el a bőrömön lévő mindkettőnk spermáját egymással összekeverve rajtam. Ránéztem a mellettem heverő srácra. Megsimogattam barna hajkoronájat, mely most már nem víztől, hanem izzadtságtól volr csatakos. Lehunyta a szemét, én pedig odahajoltam, hogy adjak szétharapdált szájára egy puszit. Elmosolyodott, majd pár perc múlva csak az egyenletes szuszogását hallottam. Egyik keze derekamon pihent, ujjai összekulcsolva az enyémekkel. Elengedtem, és én is magamhoz öleltem a vékony, ám izmos testet. Szemhéjaim ólomsúlyúak lettek, és nem telt bele két perc, már én is az álmok világát jártam.
***
Telefon csörgésre ébredtem. Lustán nyitogattam a szemem, és amit láttam attól rögtön felébredtem. Niell feküdt a karjaim között meztelenül. Hirtelen ültem fel és kúsztak az emlékek az agyamba, amitől vörösödve néztem az aranyosan alvó Niell-re.
-Hmm...ki a franc az?-morogta rekedtes hangon, még mindig csukott szemmel. Ijedtemben ugrottam egyet, mire kipattantak szemei. Amint felmérte a helyzetet ő is felült, majd megdörzsölte arcát.-A picsába...azt hittem álom volt...-pirult el ő is.
A telefon újult erővel kezdett neki megint a dallamnak, erre a mellettem ülő felkapta a fejét. Felállt, és a szétdobált ruháink között megkereste a nadrágját - melyet tegnap én száműztem a kanapé mögé - ,hogy a hátsózsebéből előhúzza a zaj okozóját. Szemöldök ráncolva nézett - ami meg kell hagyni irtó cukin állt neki - a képernyőjére, majd felvette. Én közben az órára pillantva láttam, hogy este 8 óra. Jó sokat aludhatunk.
-Szia!... Köszi jól vagyok! És te?-csevegett miközben én újra megcsodáltam makulátlan külsejét. Megnyaltam számat izmos háta és feszes feneke láttán.-Mi?! Haza?! Most? 10 perc?... Uhh...oké... Persze, persze várlak!... Szia!-dobta a földre a telefont.-Harry. Ne ijedj meg, de Niall 10 perc múlva itt lesz. Mégse maradtak annyi ideig Amerikában, és azt gondolta meglep-nézett rám félve, mire én felugrottam, hogy megkeresem széthajigált cuccaimat. Gyorsan magamra kapkodtam a ruháim, Ni is így tett. Megigazítottam hajam, mire Niell is észbe kapott és áttúrta mogyoróbarna tincseit.
-Figyelj, én nem akartam ezt. Mármint milyen vendéglátó az, aki első nap rámászik a vendégre. Ezer bocsánat!-gombolta be nadrágját, és rám nézett esdeklő tekintettel.
-Semmi, én is hibás voltam. Felejtsük el, oké?-mondtam, pedig nagyon nem akartam, hogy elfelejtsük. De úgyse lehetett volna belőle semmi. Meg hát két napja ismerem? Abból is egyiken nem voltam magamnál! Nem szerethetek belé ennyi idő alatt! Bólintott majd eltűnt az előszobában, miután teljesen felöltöztünk, és egy sállal tért vissza.
-Tessék! Vedd fel, és ha kérdi, mondd azt hogy náthás vagy!-dobta felém a piros vastag anyagot, amit én jó reflexeimnek köszönhetően elkaptam.
-Minek?-néztem rá furán, mire ő a tükör felé bökött, ami a falon lógott. Odamentem és megláttam a nyakamon egy elég csúnya lilás véraláfutást. Ujjammal hozzáértem, amitől felszisszentem. Persze... Mert nem lehetne egy kis szerencsém se, nemde?-magamban morogva tekertem a nyakam köré a meleg, Niell illatú sálat. Ajtó nyitódást hallottam, mire ijedten tekintettem a barna hajúra, aki csak mély lélegzetet vett, rámkacsinott, majd testvére elé sietett az ajtóhoz.
-Helloooo!-hallottam meg egy Niell-éhez hasonló, ámde kisfiúsabb hangot.
-Sziaa, Nialler! Hiányoztál!-mondta Ni, és kihallatszodott hangjából, hogy mosolygott. Én leültem a kanapéra, előkapva telefonom, mintha ezt csináltam volna már egy ideje.
-Na és mi jót csináltál, amíg távol volt...-léptek be a nappaliba, én pedig felnéztem a hirtelen elhallgatásra.
-Szia-mosolyodtam el halványan, majd felálltam.
-Öhm...hello-fürkészet tekintetével.
-Harry vagyok. Harry Styles-nyújtottam a kezem, miután odaléptem hozzájuk.
-Niall Horan, Ni ikertesója-rázott velem kezet, és végre halványan elmosolyodott. Majdnem ugyanolyanok voltak. Ugyanazok a nagy, mélykék szemek, ugyanaz a huncut vigyor, hasonló testalkat, csak abban különböztek, hogy Niall haja szőke volt itt-ott barna tincsekkel, és sokkal alacsonyabb volt Niell-nél.

1. Rész

Sziaaasztoook! Itt van az első rész! Ezt is csak egy barátnőm miatt írtam meg! Tehát még RENDSZERTELENÜL fogom hozni a részeket, de próbálok minél hamarabb átállni valami rendszerességre. Remélem tetszeni fog! Ja, és még valami! Mielőtt bárki azt hinné, hogy annyira béna vagyok, hogy elírtam a nevet, akkor csak mondom, hogy nem, azt úgy kell írni,  majd később rájöttök miért! Jó olvasást! :)

Harry:

Fájdalom hasított a fejembe mikor felébredtem. Az éles fény a szemhéjaimon keresztül is bántották szemeim. Nem akartam felébredni, legszívesebben visszatértem volna a nyugtató álomvilágba. De sajnos  ezzel nem próbálkozhattam, mert ajtó nyitódásra lettem figyelmes.
-Jó reggelt!-hallottam meg egy ismeretlen hangot. Tényleg! Azt se tudom hol vagyok! Mi is történt tegnap estE? Elmentem bulizni...ittam... Ez megmagyarázza a tompa fájást a fejem hátuljában, de többre nem emlékszem. Lassan nyitogattam a szemem, hogy megszokjam a világosságot. Amivel szembetaláltam magam, arra nem voltam felkészülve. Egy krombeli srác lehetett, nálam kicsit alacsonyabb, felfelé meredező barna tincsekkel, és gyönyörű kék szememkkel. Apró mosolybujkált a szája sarkában, majd észrevettem a kezében tartott tálcát, amit pár pillanat múlva letett az éjjeli szekrényre.
-Uhmm...jó reggelt!-nyögtem ki alig halható, reggeli rekedtes hangomon. Lassan ültem fel, de így is elkapott a szédülés, mely szerencsémre hamar el is múlt.-Mi történt tegnap? Ki vagy te? Hol vagyok? Hány óra van?-tettem fel a kérdéseimet, majd elvettem a tányérról egy piritóst és elkezdtem enni.
-Ennyire kiesett minden? Azt észre vettem, hogy részeg voltál, de ennyire? Na jó... É Niell vagyok, Niell Horan. Aki történetesen megmentette az életed-küldött felém egy mosolyt, mire félrenyeltem. Mi van?! Megmentett? Jó sok minden kimaradhatott...-Épp hazafelé tartottam havaeromtól, amikor néhány káromkodást és fegyver csattogást hallottam. A hangok bevezettek egy sikátorba, ahol megtaláltalak téged...őő...-kezdett gondolkodni.
-Harry. Harry Styles-segítettem ki, miközben még mindig a piritóson nyammogtam.
-Harry, elég szorult helyzetben. A földön falnak vetett háttal ültél és egy csapat elég kigyúrt pasas vett körül, néhányuk pisztollyal a kezükben álltak. Rugdostak, néha kézzel is vertek, de a stukkereket már kibiztosították.-mondta miközben megértettem miért sajogtak a végtagjaim és a hátam.-Én viszont nem néztem végig tétlenül ahogy megölnek, hanem lesből kiadtam néhány lövést, remélve hogy elijesztem őket-mesélte, mire beugrott egy-két emlékfoszlány. Még most is megfagyott a vér az ereimben a fegyver süvítő hangjától.-Mikor megállapítottam, hogy tervem sikerült, odamentem hozzád, de te részeg, és eszméletlen voltál, ezért nem hagyhattalak ott, így haza hoztalak hozzánk. Most pedig olyan délután 2 körül lehet.-fejezte be rám nézve azokkal az igéző szemekkel.
-Ja, valami rémlik. Kösz... Mi van?! A házatokban?-esett le hogy mit is mondott az imént.-Pont szülőkre van szükségem-morogtam és el is ment az a minimális étvágyam is.
-Jaa, szülők nincsenek-nyugtatott meg rögtön, meleg mosollyal ajkain. Meg kell hagyni nagyon aranyos volt és még jóképű is.
-Akkor miért mondtad, hogy "hozzánk"?-emeltem fel a szemöldököm kételkedve.
-A tesómra gondoltam. Vele közös a ház. De most Amerikában van két hete és egy hónapra ment ki. Egyik haverja elhívta magával. Egyébként téged senki se vár haza?-nézett rám kérdőn, mire fájdalom hasított a szívembe. Lehunytam a szemem, és vettem egy nagy levegőt, hogy visszafolytsam előtörni kívánó könnyeim. Úgy gondoltam, már nem veszítek semmit, ha elmondom neki.
-Tegnap... Anya elutazott Dél-Amerikába... Elege lett apából, és félt is már tőle, egyfolytában parancsolgatott nekünk, és néhányszor meg is ütött minket... De anya, az egyetlen személy, aki engem igazán szeretett itt hagyott... Nem vitt magával. Apám meg mintha erre a pillanatra várt volna, végre semmi sem tartotta vissza attól...hogy kirakja a buzi gyerekét-csuklott el a hangom. Féltem, nem bírom ki sírás nélkül, pedig nem akartam gyengének mutatkozni.-Ezért mentem el bulizni és inni. Hogy legalább egy éjszakára elfelejtsek mindent... Bár lehet, jobb lett volna, ha ott hagysz azoknak az embereknek, hogy megöljenek. Úgysincs értelme az életemnek. Senkinek sem kell egy kis meleg pöcs-fejeztem be már-már suttogva. Könnyeimet megpróbáltam visszanyelni.
-Ilyet meg ne halljak mégegyszer! Minden ember azért él, mert van miértje. Legtöbbször egy személy, aki nélküle egy nulla lenne. Az apád egy köcsög fasz, hogy így bánt veletek, az anyád meg egy gyáva féreg, hogy ott hagyott már bocs. És ezek szerint meleg vagy?-osztott ki, majd várta kérdésére a válaszom, mely csak egy bólintás volt.-Ne undorodj ennyire magadtól. Attól, hogy nem az ellenkező nemhez vonzódsz, az még nem azt jelenti, hogy bűnt követsz el. Az érzéseinket nem lehet irányítani. A szerelem az szerelem. És ha mégegyszer így lehordod magad a nemiidentitásod miatt, fel foglak pofozni, és nem viccelek!-mutatta fel mutatóujját, de a szája sarkában láttam a huncut mosolyt.
-Kösz-nevettem fel.
-Mellesleg én biszex vagyok, úgyhogy teljesen értelek-küldött felém egy kedves, meleg mosolyt, amitől én is kicsit jobban éreztem magam, és viszonoztam.
-Mindenkivel ilyen közvetlen vagy? Mármint behozol a házadba, azt se tudva, hogy nem vagyok-e bérgyilkos, majd kiosztasz mintha évek óta ismernének egymást-kérdeztem hangomban őszinte kiváncsisággal.
-Igen, mindig mondják is, hogy ne bízzak meg ilyen hamar az emberekben, mert egyszer pofára fogok esni-sütötte le szemét zavarában. Édes amikor elpirul-a gondolatomra elmosolyodtam.-Szükséged van még valamire?-nézett fel végül. Ekkor újra megéreztem a fájdalmat a fejemben és tagjaimban, melyről sikerült megfeledkeznem.
-Egy fájdalomcsillapító jól, jönne és ha lehet meg is fürödnék-masszíroztam meg a tarkóm.
-Ó, pillanat-ment ki a szobából. Én pedig kapva az alkalmon körbenéztem, hogy szemügyre vegyem a szobát. Egyszerű kék falak, sötét barna bútorok. A sarokban megláttam három gitárt állványokon. Odamentem és végigsimítottam az egyik klasszikus hangszernek a farészén.
-Azok Niall-é-hallottam az ajtóból a hangot.-Tessék-jött oda hozzám Niell és a kezembe nyomott egy tablettát és egy pohár vizet. Bekaptam, majd megittam a pohár tartalmát.
-Niall a tesód?-vontam össze a szemöldököm.
-Igen, ő-vett fel az íróasztalról egy képet, melyen ő állt egy vele hasonló korú sráccal, melynek szemei ugyanolyan kékek voltak, de haja barna helyett szőke színben pompázott.
-Nagyon durván hasonlítotok-állapítottam meg.
-Igen, mert nem sima tesók, hanem ikertesók vagyunk, méghozzá egypetéjűek-nézett rám vidám csilogással szemében, majd visszatette a képet a helyére.
-Ó, már mindent értek. De a nevetek... Niell... Niall... Nekem tök ugyanaz-néztem rá furán, mire előkapott egy papírt és egy tollat. Ráírt két szót. Miután végzett felémfordította. Niell   Niall
-Ez az én nevem-mutatott a Niell-re-szüleim kicsit varriáltak a tesóm nevével, aki pedig Niall-bökött a toll hegyével a másik szóra.-De egy kicsit a kiejtésben is van különbség. Az enyémet teljesen e-vel kell ejteni, míg Niall-ét az "e" és az "a" hang között valahogy.
-Értem. Ez aranyos-mosolyodtam el az úgymond szójátékon. Niell visszamosolygott, utána kivette a kezemből a poharat.
-Ott tudsz zuhanyozni, ott pedig ott van a táskád, ami a válladon volt-mutatott egy ajtóra, majd az ágy lábánál heverő fekete tatyómra.
-Köszi-néztem rá hálás tekintettel, majd a cuccom felkapva bementem a fürdőszobába.

Itt a prológus!

Sziasztok! Amint látjátok, meghoztam a prológust. Na és minek is a bevezetője ez? Narry Storan fanfiction. Egyik barátnőm irántuk való imádata győzőtt meg arról, hogy irjak róluk. És ma épp eszembe jutott egy ötlet hozzá, ami szerintem egész jó. Ezért megostom veletek, olvasókkal, és várom a véleményeket!
A BLOG HIVATALOSAN MÉG NEM NYITOTT MEG!!! Van két másik blogom, amit írok, szeretném előbb befejezni őket, ez csak amolyan feszültség okozó, és ízelítő. Bár lehet, hogy nyáron majd elkezdem ezt is, mert lesz időm. Nem is fecsegek tovább, jó olvasást! :)

PROLÓGUS
HARRY:

Könnyek áztatták az arcom. Nem bírtam visszafogni a sírást. Jobb kezemben at eesernyőt fogtam, mely megvédett az őszi esőtől. Néztem, ahogy lassan, de egyenletes tempóban cippelik a koporsót. Borzalmas érzés volt. Ott feküdt benne az, aki mindig is az egyik legjobb helyet foflalja majd el a szívemben. Az a szőke, ír srác, aki mindig tele volt élettel, aki minden szituációnak megtalálta a pozitív részét... Akinek nevét sokáig nem tudtam leírni, mert összekevertem egy másikkal. Szerettem azokat a pillanazptokat, amikor mosolyt csalt az arcomra egy-egy hülye kommentjével. Sosem gondoltam volna, hogy ez a mindig vidám tekintetű, energiából kifogyhatatlan ember így végezheti. Egy rossz lépés, egy-két másodperc, egy rossz helyszín, egy rossz idő, és milyen sok dolog múlik rajta. Itt volt előttem az élő példa. Ő annak a kevés embernek volt az egyike, akit teljes szívemből, őszintén szerettem. És szeretni is fogok. Eszembe jutott, mit mondott két hete... "Köszönöm Harry...mindent. Amit valaha is tettél értem, értünk, a családomért. Egy valamire szeretnélek még megkérni. Vigyázz rá...". És utána örökre lecsukodtak szemhéjai. Nem lélegzett már tovább. Az emléket felidézve újra rámtört a zokogás, miközben szépen, lassan elértünk a Ni nevére címezett sírkőig. Eszembe jutott az első találkozásunk... Ha ő akkor nem húzz ki a csávából, már rég holtan, összeverve feküdnék egy sikátori konténerben. Mindent neki köszönhetek. És még csak elmondani sem volt időm.
-Ni, ugye tudod? Te vaga az életemben az egyik legfontosabb személy, és az is maradsz. Köszönök mindent, amit értem tettél és értünk. Szeretlek...-sutottogtam, de az utolsó szót már csak leheltem. Beletúrtam kicsit nedves göndör tincseimbe, majd megállva a földre letett koporsó mellett, kezdtük el hallgatni az anyja beszédét.
-Igazán fiatal ember volt. Kaphatott volna még néhány évet. Sosem tudtam felfogni, hogy lehet valaki annyira önzetlen, mint ő. Aki a szegény virágárustól mindig vett virágot, mégha a következő kukába kis is dobta. Ha valaiknek segítség kellett a tanulásban, szónélkül ment és segített....-elcsuklott a hangja.-Ni...én...én any-anyira szeretlek!-tör ki zokogásban az anaukája, nem tudja befejezni, ezért a férje rögtön ott terem mellette és eltámogatja. A többire már figyelni sem bírtam. Csak meredtem magam elé a sáros,  pocsolyás földre. Miért pont ő? Abból a 10 emberből miért ő lett az az egy? Miért nem engedte az élet neki, hogy feltlálja a gyógyszert. Akkor még mindig köztünk lenne. Visszatért az összes emlék. A barátságunk kezdete, az első, közös buliaink, az első, bizonytalan csókunk. A veszekedések, a meghitt pillanatok. Minden. Még mindig élesen él előttem a kép, amikor először lefeküdtünk. Amikor azzal az átható kék szemeivel nézett rám felülről, miután megszabadított utolsó ruhadarabomtól. Azt mondta: "Ne félj, mert mi egy ember vagyunk, és mindenképp neked akarok jót...". Nem bírtam tovább. Egyre kevesebb levegő jutott a tüdőmbe, az ájulás kerülgetett.
-Nem tudok itt maradni...-hebegtem oda a mellettem állónak. Ő rámnézett Ni-éhez hasonló tngerkék szemeivel, majd bólintott. Elengedte összekulcsolt ujjainkat, én pedig megfordulva elhagytam a helyszínt. Beültem a kocsiba, és száguldottam az utakon. Nem érdekelt a sebbeség korlátozás, most még a börtönben is szívesebben ülnék. Pár óra múlva hazamentem. Melyben mostantól három személy helyett már csak ketten lakunk. Bemenve lekaptam a kabátom, és a cipőm. Páromat a hálószobában találtam meg.
-Annyira hiányzik... Lehet, hogy sokszor kívántam melegebb éghajlatokra, de akkor is a családom része volt, mint te, Haz... El sem tudom képzelni, hogy törtéhzetett ilyen egyik napról a másikra. Szeretem. Nagyon szeretem...-ölelt magához, miután bebújtam mellé az ágyba. Vízszintesen csíkos polójára az én könnyeim szántottak függőlegeseket. Hümmögve adtam neki igazat, majd mellkasára fektettem arcom, azzal a gondolattal, hogy legalább már nem szenved. Apró mosollyal az arcomon ért el a kellmes sötétség.